05.07.-11. With Nemo in the Red Sea – Chill out in Dahab

Deutsch – Magyar – Foto

Die 9 Stunden Busfahrt waren dann doch nur 8,5 und außerdem konnten wir fast 6 Stunden mit kurzen Unterbrechungen (Pass und Sicherheitskontrollen) durchschlafen.

In Dahab bezogen wir erstmal unser ruhige, nette Unterkunft (Jowhara Hotel 100EGP/night). Später bei unserem Spaziergang an der Promenade entlang haben wir festgestellt, dass es hier auch kaum Touristen sind, d.h. direkt am Ufer, wo die ganzen Bars und Restaurants sind, zur Zeit gar nicht laut ist. Wir schauten uns paar Unterkünfte an. So zogen wir am Sonntag früh in die Bedouin Lodge (www.bedouin-lodge-dahab.com) um, wo wir für ein Zimmer mit seitlichem Meerblick genauso viel bezahlten. Hier verbrachten wir also die letzten 3 Tage und Nächte. Schön draußen auf Decken und Kissen liegend/essend/lesend.

Am Sonntag Abend gingen wir in eins der schönsten Restaurants am Ufer, ins Ali Baba. Schönes Ambiente, leckeres Essen: Salate, warmes Brot, überbackene Calamari, gebratener Fisch mit Sauce und Kaviar und zum Dessert süßes Obst.

Wenn der Wind weht, ist es recht angenehm, aber die Sonne brennt trotzdem. Wir haben es mit Schnorcheln versucht, aber die Korallen sind bisschen weiter weg von dem kleinen Sandstrand.

Am Dienstag war es soweit, wir entschieden uns einen Schnuppertauchkurs zu machen (30 EUR). Mohamed von den Bedouin Divers (gehört zur Unterkunft) hat sich ganz schön viel Zeit für uns genommen. Nach und nach sollte es zum einstündigen Tauchgang zu den Korallen gehen.

Zuerst war Jan dran. Er zog den Anzug an, die 15 kg Gewichte, Weste mit der Sauerstoffflasche. Und ab gings ins Wasser. Nach paar Minuten in der Ufernähe habe ich sie dann aus den Augen verloren, und tauchten erst nach einer dreiviertel Std. wieder auf. Seine Augen leuchteten zwar, war aber sichtbar total geschafft. Er schwärmte von den vielen schönen bunten Fischen, die sie gesehen hatten.

Nun war ich dran. Ich zieh mich an und legte das ganze schwere Zeug an, und ab ins Wasser. Es war zwar gewöhnungsbedürftig durch ein Schlauch zu atmen, es ging aber. Nun sollte es tiefer gehen. Da wir ja die Weste nicht regulieren konnten, hat Mohamed dies übernommen, und er drückte mich immer tiefer. Als wir über zwei Meter tief waren, fingen an meine Ohren weh zu tun. Ich schluckte, es half. Aber plötzlich begriff ich, dass ich sonst total hilflos bin, was ist wenn ich doch atmen muss. Ich spürte wie ich Angst bekam. Ich kenne das Gefühl, wie das ist keine Luft zu bekommen, ich leide ja allergiebedingt im Frühling an Asthma. Ich konnte nicht mehr, ich wollte nach oben. Wir unternahmen mehrere Versuche, aber ab einer bestimmten Tiefe konnte ich mich aber nicht überwinden. Und es gab hier auch nur Sand und sonst nichts zu sehen, was hätte mich ablenken können. Ich gab es dann auf *schäm schäm schäm* Zur Entschädigung zeigte mir dann Jan die  Bilder der schönen Fische, die er sah, in einem Buch  – er sah auch einige Nemos und Dorries 🙂

Und nun sind wir jetzt erholt, am Mittwoch (11.05.) abend um 22 Uhr geht unser Bus zurück nach Cairo. Am Samstag geht es dann weiter nach Island, wo um 30 Grad niedrigere Temperaturen auf uns warten 🙂

A 9 órás buszút mégsem volt olyan hosszú szerencsére, szinte majd 6 órát végigaludtunk, pont Sharm el Sheik előtt ébredtünk fel, utána pedig nézelődtünk.

Dahab-ba megérkezve beköltöztünk a nyugodt, szép kis szállásunkra (Jowhara Hotel, 100 EGP/éj). A gond csak az volt, hogy egy utca választotta el a tengertől, és itt nem lehet a tengerpartra csak úgy lemenni és törölközőt leteríteni – itt csak bárok vannak a parton végig, szinte nincs is part. Mivel itt is pangás van, így szétnéztünk, és kerestünk másnaptól egy közvetlen parti szállást, a Bedouin Lodge-t (ugyanannyi pénzért, kilátással és közvetlen parttal). Itt töltöttük az elmúlt 3 éjt és 4 napot – pihengetéssel, olvasgatással és evéssel/ivással. Ha fúj a szél, akkor pont jó meleg van, de a nap akkor is, akár 10 perc alatt is leéget – így mellőztük a napozást.

A snorrizás se nagyon jött be. Csak egy helyen lehet homokos részen bemenni a tengerbe (azt természetesen az oroszok már szinte kisajátították), és sajnos ott tényleg nincs mit látni, sokkal beljebb kell menni és mélyebbre.

Vasárnap este elmentünk az egyik legjobb helyre enni, az Ali Baba étterembe. (Most, hogy ilyen kevés a turista, vigyázni kell, hol és mit eszik az ember – a halat nem lehet sokáig raktáron tárolni). Szóval ott ettünk isteni finom tintahalat meg sült halat kaviárral (a salátát, meleg kenyeret és a gyümölcsdesszertet ingyen adták – csak hogy legyen vendég).

Kedden aztán elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a búvárkodást, így a szállásunkhoz tartozó búvárklubban megkértük Mohamedet. (30 Euro)

Először sokat mesélt nekünk a búvárkodásról meg a Vörös-tengerről. Aztán elmentünk Dahab már említett pici homokos partjára. Jan kezdte. Beöltözött, magára csatolta a min. 15 kg-os súlyokat és a mellényt a palackkal. Majd irány a víz. Kb. negyed órát gyakoroltak a sekélyebb vízben, aztán eltűntek a szemem elöl és majd csak egy jó háromnegyed óra múlva jelentek meg megint. Csillogott a szeme, de nagyon el volt fáradva. Mesélte, hogy isteni volt, sok szép halat meg korallt láttak.

Aztán én kerültem sorra, beöltöztem, majd megszakadva ballagtam a vízbe. Először furcsa volt csövön át lélegezni, de meg lehett szokni. Aztán mentünk egyre mélyebbre. Mohamed egyre jobban nyomott a víz alá, mert magam ugye még nem tudtam kezelni a mellényt. Amikor 2 m mélységben voltunk, eljutott az agyamig, hogy már nem tudok felállni és levegőért kapkodni. Ez megijesztett, ezt nem lett volna szabad, de nem tudtam kikapcsolni az agyam és fel kellett jönnöm a felszínre. Nagyon sokáig próbálgattuk, de egy bizonyos mélységtől kezdve egyszerűen csak az az érzés volt bennem, amikor asztmatikusan nem kapok levegőt, és automatikusan megindultam vissza fölfelé, mert féltem, hogy megfulladok. Szégyenszemre fel kellett adnom, mert egyszerűen nem éreztem szabadnak magam. Lehet, az is baj volt, hogy semmi látnivaló nem volt a környéken, és nem tudtam elterelni a gondolataimat.

Kárpótlásként Jan mutatott képeket egy könyvben azokról a halakról, amiket látott: sok Nemo és Dorrie is volt köztük 🙂

Most még a szállásunknál a hűvösben üldögélünk, este 22 órakor indul a buszunk vissza Kairóba. Szombaton aztán indulás Izlandra – vagyis min. 30 fokos hőmérséklet csökkenés vár ránk 🙂