Wir sind mit dem Zug um 6.20 in Luxor angekommen. (Aufs Klo gehen haben wir verzichtet, da ein anderer Passagier die Toilette von oben bis unten besudelt hat). Unser Hotel Susanna war nicht weit weg, wir hatten hier direkten Blick auf den Luxor Tempel (Pool auf dem Dach wurde seit Januar definitiv nicht benutzt, war nicht besonders rein, schade). Allerdings bereits bei unserer Ankunft bemerkten wir, dass das Ort an Turistenmangel leidet. Es waren kaum Schiffe im Hafen oder nur Leere.
Die Sehenswürdigkeiten von Luxor besucht man am besten in 2 Tagen – ein Tag auf dem östlichen und am zweiten Tag auf dem westlichen Ufer. So taten wir es auch.
Zum Karnak Tempel nahmen wir eine Pferdekutsche. 3 Stunden lang bewunderten wir die schönen Hyerogliefen und Statueüberreste in der gigantischen Tempelanlage (jeder Pharao hatte als Pflicht weiter auszubauen). Wegen der Mittagshitze gaben wir dann die Suche nach dem weltersten Friedensvertrag auf (ein Abschnitt in der Hyeroliefenwand von Ramses II.) Wir wollten am Nilufer zum Hotel zurücklaufen – leider kam aber nach 200 m eine Baustelle, so mussten wir an einer befahrenen Straße entlang laufen, wo teilweise über 45 Grad herschte. Ich spürte meine glühenden Wangen nicht mehr, meine Finger waren doppelt so dick – ich bin ins Bett gefallen und war erst nach mehreren Minuten und feuchten Handtüchern wieder unter den Lebenden.
Am Abend besuchten wir noch den Luxor Tempel, schön aber nicht so riesig wie der Karnak Tempel. Die Kutschenfahrer wollten uns überreden zu irgendeinem entfernten Basar zu gehen, wir gingen aber nur zum benachbarten. Unterwegs trafen wir auf einen Schuhputzer und dachten wir könnten ihn mal unterstützen, er solle doch die Schuhe für meinen Vater putzen. Nun haben wir was dreistes erlebt: Das Putzen sollte 2 EGP kosten. Er fing an, und zeigte uns 7 Euro Münzen. Ich dachte, ich soll sie in Euro Papiergeld wechseln, wir erlebten schon, dass sie ja Probleme haben Münzen zu wechseln. Ich reichte ihm einen 5 Euro Schein und wollte dafür die 5 Euro nehmen. Er wollte dies nicht haben. Er sagte, wenn wir ihm die Euros in EGP wechseln, dann machts sogar das Putzen kostenlos. Ich reichte ihm einen 50 EGP Schein und wollte dafür 6 Euro (6 Euro = 48 EGP). Er nahm den Schein, wollte mir aber nur 5 Euro zurückgeben (5 Euro=40 EGP). Wir sagten, es passt so nicht, er möchte uns den 50-er Schein zurückgeben. Tja, reichte uns ja ihn gleich zurück, da sahen wir aber, dass es eine wahrscheinlich falsche Banknote war, die Farbe passte nicht und war sogar was draufgeschrieben. Wir verlangten unseren Schein zurück. Da sagte er, wir hätten nicht mal für das Putzen bezahlt. Es reichte nun, und da wir wussten, dass die Araber nur durch Schreien ein Konflikt wahrnehmen, haben wir ihn angeschrien, er solle uns unser Geld sofort zurückgeben. Es wirkte, und er gab uns doch unsere Banknote zurück. Ich zahlte für das Putzen und wir gingen. Hätte er doch einfach geputzt, hätten wir ihm reichlich Trinkgeld gegeben. Am nächsten Tag ein Typ wieder mit 7 Euro Münzen auf uns zu und murmelte irgendwas – aber da wussten wir schon war für ein Trick dahinter steckt.
Am nächsten Tag mussten wir wieder früh aufstehen, nach dem Frühstück fuhren wir mit der Fähre (1 EGP) auf die Westseite (West Bank) der Nil, und wollten dort die Sehenswürdigkeiten sehen. Weil die Brücke weit weg ist, sollte ein Taxi vom Hotel 200 EGP für 5 Anhaltestellen auf der westlichen Seite kosten. Am Abend waren wir schon bei der Fähre, und trafen Hassan, der uns ein Taxi für 100 EGP anbot. Zum Glück wartete er auf uns und los ging es erstmal mit dem Tal der Könige. Der Tal der Könige sieht auch wie ein Steinbruch, mit vielen kleinen Eingängen. Das war eine wirklich nervliche Angelegenheit, anstatt uns über die schönen Gräber zu freuen wurden wir ständig geärgert:
– der offizielle Tourist Information Berater im Museum (also Museumsangestellter) wollte Geld dafür, dass er uns die Info gab, welche Gräber an dem Tag zu sind oder nicht
– wir kauften die Tickets damit kann man 3 Gräber besuchen
– wir kauften die Tickets für die blöde „Bahn“, womit man 400 meter zum richtigen Eingang transportiert wird
– wir warteten bis jemand sich erbarmte und eine Postkarte vom Fahrer abgekauft hat, damit wir endlich losfahren konnten
– wir kauften die Extra Tickets für den Grab von Ramses VI. – das berühmteste Tutmosis war leider an dem Tag zu
– überall zeigten Schilder, dass Fotografieren verboten ist – alles klar, wollen wir ja nicht -> trotzdem Schrie ein Mensch (ohne Uniform) meinen Vater an, und verlangte sein kleines Fotoapparat (man konnte in seiner Hemdtasche erahnen, dass dort ein kleines Fotoapparat steckt). Mein Vater wollte ihn in den Rucksack stecken, der Mensch blieb aber hartknäckig und nahm ihm das Ding ab, und er bekam eine Pfandmarke
– 2 meter weiter wurden wir von 5-6 Verkäufern überrannt, der uns ständig verschiedene Gegenstände unter die Nase schoben. Ein Lächeln und No,thanks half leider nicht, sie begleiteten uns schreiend bis zum ersten Grabeingang
– drin verfolgte uns der „Wärter“ und quatschte uns ständig voll von wegen: there is a cat, there is a snake.. also laute Dinge, die ein normaler Mensch mit zwei gesunden Augen sowieso sieht, und er wollte dann dafür noch Geld
– als wir ihn wegschickten, kam der andere „Wärter“ und wollte uns mit Taschenlampe verschiedene Malereien (die sonst auch gut erkennbar waren) anleuchten. -> na hier ist uns echt der Kragen geplatzt – man nimmt uns das Fotoapparat ab, um den Bildern nicht mit Licht schaden zu können, und die „Wärter“ verdienen ihr eigenes Taschengeld damit alles mit Taschenlampe sinnlos zu beleuchten.
Wir wollten doch einfach nur die Sehenswürdigkeiten besuchen, es ist aber praktisch unmöglich gewesen.
Dann sahen wir uns den Tempel von Hatchepsut an. Leider fast völlig zerstört gewesen, wurde aber seht schön rekonstruiert. Sie war übrigens der einzige weibliche Farao.
In Ramesseum (Ramses II. Todestempfel) trafen wir auf eine Schulgruppe, die erst schüchtern und heimlich uns fotografierte, dann nach und nach wollten sie alle Bilder mit uns machen.
Im Tal der Könige (wieder so ein Steinbruch) war das berühmte Grab leider nicht offen, aber die 3 restlichen können mit denen im Tal der Könige ruhig wethalten. Es war aber schon Mittag, und in der Steinwüste unerträglich heiß.
Letzte Station war dann Medinat Habu, ein riesiger Tempel von Ramses III.
Schnell noch ein Foto von den Kolossen, bevor wir mit der Fähre wieder auf den östlichen Ufer zurückfuhren.
Hier konnten wir nicht mehr ins Hotel laufen, wir setzten uns in den kühlen McDonalds und tranken erstmal viel Coke.
Wir machten noch eine kleine Runde in den Basar um Mitbringsel für meine Mama zu kaufen, dann ging es um 19 Uhr wieder mit dem Zug zurück nach Kairo.
Jól aludtunk a vonaton, bár sokszor meg is állt és zötykölődve indult el újra. 5.40-kor jött a kalauz, felköltött minket és már fel is szolgálta a reggelinket. A WC-zésről lemondtunk, mert azt az egyik utas a kilincstől az ülőkéig az egész padlót beterítve – telehányta. 6.20-kor szálltunk le Luxorban, és gyalog mentünk el az alig 500 méterre lévő szállodánkhoz – több lovas kocsival és taxiconvoy-jal kísérve és állandóan alkudozva, mert nem értették, hogy még örülünk is a reggeli sétának. (Susanna Hotel – közvetlen a Luxor templom mellett).
Sajnos a szálloda úszómedencéje látszólag január óta nem volt használatban, pedig pont ezért választottuk ezt a helyet, hogy anya legalább erre az egy napra úgy érezhesse, mintha nyaralna 🙂
Luxor látnivalóit ajánlatos 2 napra osztani, egyiken a keleti- a másikon a nyugati oldalt érdemes megnézni. Mi is így tettünk.
Apával egy lovas kocsit fogadtunk, hogy a 2 km-re lévő Karnak templomba vitessük magunkat (a kocsis természetesen egész idő alatt újabb célokról próbált meggyőzni minket). 9 óra múlt, de már kezdett nagyon meleg lenni. A jó az volt, hogy szinte alig voltak csoportok. 3 órán keresztül csodáltuk meg a fantasztikus hieroglifákat és szobormaradványokat. Délre már égetett a nap és több mint 40 fok volt. A Nílus partján akartunk visszamenni, de 200 m múlva építkezés miatt le volt zárva a sétány, így egy forgalmasabb út mellett kellett gyalogolnunk. Nem volt kedvünk kocsissal vagy taxissal egyezkedni percekig, inkább gyalogoltunk tovább az immár 45 fokos hőségben – utána meg úgy voltunk vele, a pár métert kibírjuk. Szinte összeestünk a szobába érve, és fél óráig vizes ruháztuk magunkat, hogy újra élet kerüljön belénk – rák vörös volt az arcunk és az ujjaink is duplájára dagadtak. De mint kiderült, jó edzés volt a következő napra. Este megnéztük a Luxor templomot, majd sétáltunk egyet a bazárban.
Luxorról még azt is kell tudni, hogy innen indulnak a Nílusi hajóutak Assuanba ill. vissza. Most alig állt hajó a parton ill. üresen. Alig lézengett turista, a bazárban rajtunk kívül szinte csak az eladók voltak és mindenki vérszemet kapva ugrott ránk. (Az fűszeresél az eladó amint megtudta, hogy magyarok vagyunk, elkezdte Puskást emlegetni nekünk, pedig nem volt több 20 évesnél). A kocsisok mind valamilyen másik, sokkal jobb bazárba akartak vinni minket… gőzünk nincs milyen trükk akart az lenni. De a legelvetemültebb a következő volt: apukám cipőjét meg akarta tisztítani egy cipőpucoló , 1 EGP-ért; Mi rábólintottunk. Alig kezdte el a pucolást, tartott a markában 7 Eurót aprópénzben, kérdezve, mennyi ez egyiptomi fontban. Mondtuk, hogy kb. 50-55. Gondoltam, mint a legtöbb ilyen ember, szeretné, ha papírpénzre váltanánk, mert így nem váltja át a bank. Nyújtottam neki 5 Eurót és el akartam venni 5 érmét. De mondta, hogy nem. Szeretné ha EGP-be váltanánk, ha megtesszük, még a pucolás is ingyen lesz. Mondtam, oké, nyújtottam neki 50 EGP-t és akartam érte 6 Eurót. Elvette az 50 EGP-s bankjegyet, de csak 5 Eurót akart érte adni. (Közben kész lett a pucolással). Mondtam neki, hogy ez így nem jó, akkor nincs üzlet, adja vissza az 50 fontos. Vissza is akarta adni, de láttuk, hogy hirtelen már egy másik volt a kezében, egy valószínűleg hamis bankjegy, mert a színe sem stimmelt, meg firkálva is volt rajta. Felszólítottam, azonnal adja vissza az én bankjegyemet. Erre elkezdte mondani, hogy még a cipőpucolásért sem fizettünk. Na ekkor már begurultunk, és elkezdtünk kiabálni vele (emlékezzünk, araboknál csak akkor van konfliktus, ha kiabálás van). Végül visszaadta mi bankjegyünket, én a kezébe nyomtam 1 EGP-t a cipőpucolásért, ő meg mérgesen eltántorgott.
Ezután egyiptomi specialitásokat, mint sült okrát ill. padlizsánt ettünk.
Másnap ismét korán kelés volt, indultunk át a Nílus másik partjára (a nyugatira), hogy megnézzük a Királyok Völgyét ill. más látnivalókat. A szállodától átmenni egy taxi 200 EGP-be került volna (5 látnivaló megtekinése) és vissza. De mi komppal (1 EGP) mentünk át és ott akartunk taxit fogadni. Már előző este szóba elegyedtünk Hassan-nal, aki mondta, hogy 100-ért furikáz minket akár meddig. Ugyan nem állapodtunk meg, de szerencsére tényleg ott állt a másik parton és várt ránk. Így már indultunk is a Királyok Völgyébe. A Királyok Völgye tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy kőbánya, sok kis bejárat nyílik a sírokhoz. (A hivatalos turista információs is baksist kért azért, hogy elmondja, melyik sír is van aznap nyitva). Aztán jegyet kellett venni (80 EGP), ezzel 3 sírba lehet bemenni, kivéve 6. Ramsest és Thutmosist, oda külön jegy kell. Aztán jegyet kellett venni a kisvonatra, ami a 400 méterre lévő igazi bejárathoz visz. De a vonat csak akkor indult el, amikor végre valaki vett képeslapot a sofőrtől. Megérkezve vettünk jegyet a Ramses sírjához is. Ezt követően elkobozták apukám fényképezőgépét mert a zsebében volt, pedig nem vagyunk hülyék, tudunk olvasni és felfogtuk, hogy nem szabad fényképezni. Alig tettünk 3 lépést, már 5 eladó ugrott elénk és dugdosta penetráns módon a portékáját az orrunk alá. Bementünk először a híres Ramses sírba. (Itt az őr állandóan jött utánunk és mutogatta a falon, amit egy ép eszű ember egyébként is lát (kígyó, fáraó stb.) és természetesen ezért is pénzt akart. A másik őr később csatlakozott és zseblámpával akart mutogatni nekünk a falon. Na, ekkor végképp elhagyott minket a türelmünk és rájuk förmedtünk, hogy hagyjanak békén – fényképezni nem lehet, mert a fény rongálja a képeket, de ezek az idióták zseblámpázgatnak, és még ezért fizessünk is külön.
Kint kezdődött előröl az egész – könyveket, képeslapokat nyújtottak mindig szó szerint az orrunk alá – erre én már nem bírtam tovább és ugyanúgy elkezdtem a Lonely Planet-emet az orruk alá dugdosni – na ezzel nem tudtak mit kezdeni, mire mondtam, én csak azt hittem itt ez a népszokás, hogy dolgok mutogatásával köszöntik egymást az emberek.
Lehet ez most sokak számára érthetetlen, hogy mi annyira föl vagyunk háborodva, ezek a szerencsétlenek csak meg akarnak élni – de higgyétek el, ez tényleg több volt a soknál. Akár teleakasztgathattam volna magam képeslapokkal, hurcolászhattam volna 10 könyvet magammal, ezek akkor is jöttek volna. 40 fokban és a sok belépő kifizetése után egyszerűen csak élvezni akarja az ember a látnivalókat, de ez itt abszolút nem lehetséges.
Ezután átmentünk a Hacsepszut templomába – itt szinte minden rekonstruált, de akkor is szép látvány volt. Hacsepszut egyébként az egyetlen női fáraó volt.
A Ramesszeum már ismét olyan látnivaló, ahová a csoportokat nem hozzák. Nagy kár, mert tényleg szép. Rajtunk kívül csak egy iskolás csoport volt Qenából (kb. 16-18 évesek), sok lány, mindegyik fejkendővel, de stílusosan mindig a ruhához hasonló színben. Először csak mosolyogtak ránk, majd észrevettem, hogy lopva fényképeznek minket. Erre odaköszöntem nekik és kérdeztem, honnan jöttek. Erre nevetgélve, szégyellősen elmentek. De aztán szinte futótűzként terjedve, kis csoportok keletkeztek körülöttünk, és mindenki akart valamelyikünkkel egy fényképet. Aztán amikor Jan meg én egy puszit váltottunk, alig bírtak magukkal a nevetéstől. Sokáig integettek még nekünk, amikor indultak a kijárat felé.
Következő állomás a Királynők Völgye volt, itt aztán már bazár sem volt, mert ide végképp nem jön már senki. Amikor fizettem a jegyért (30 EGP) a jegypénztárosnak 10 EGP-t kellett volna visszadnia. Adott először 5-öt, aztán elkezdett matatni, úgy tett, mintha nem lenne neki visszajáróra való. Hihetetlen lassúsággal kereste össze egyesével az 1-es érméket, sőt 0,5-eseket. Mikor látta, hogy semmi esélye, visszahúzta az egészet és lazán kivette a fiókból a 10 EGP-t papírpénzben. Kiderült, hogy a 4 látogatható sír közül a leghíresebb zárva van, csak a másik 3-at lehet megnézni. Abból 2 szinte szebb volt, mint a híresebb Királyok Völgyében! Megérte ide kijönni, mégha ekkorra (12 óra) alig tudtunk mozogni a hőségtől a kősivatagban.
Utolsó látnivaló a Medinet Habu volt, 3. Ramses temploma, ami tényleg hatalmas, színes oszlopokkal kápráztatja el a látogatót.
Komphoz visszafelé még lefényképeztük a Kolosszusokat, de a hőség a másik parton bekényszerített minket a McDonaldsba, ahol a klímát élvezve ettünk-ittunk. Délután még vásárolgattunk kicsit, majd este 19 órakor újra vonatra szálltunk vissza Kairó felé.
Fotos
