Az éjszaka nagyon hideg volt és csillagos, éppen csakhogy fagypont körül lehetett. De reggel napsütés köszöntött minket, amikor 7.30-kor ismét útra keltünk.
A Ghasa és Tatopani között szakasz a világ legmélyebb völgyének számít. Ugyanis itt pont a Dhaulagiri (8167 m ) és az Annapurna I. (8091 m) között haladunk. Mivel a két csúcs között csak 34 km van, ez a völgy itt több mint 6000 m mély.
Ezen a szakaszon volt lehetőség kikerülni az utat, és a folyó keleti partján haladtunk, míg elértük a Rukse Chharara vízesést, ami tényleg hatalmas volt.
13.30-kor érkeztünk meg Tatopani-ba. Itt aztán van választék a szállások között. Mi a Himalayan View-ban vettünk ki egy szobát 350 Rp-ért „forró“ vizet fürdőszobával. Mivel előző nap a hideg miatt hanyagoltuk a mosdást, itt azonnal az inkább langyos tusoló alá ugrottunk. Aztán elindultunk ennivalót keresni. Mivel a szálláson az étlapon az árak majdnem dupla olyan drágák voltak mint eddig, egy utcai pici étkezdénél kötöttünk ki, ahol momo-t (nepáli tésztabatyuk, legtöbbször zöldséggel töltve) és krumplival töltött szamoszát (http://jeindia.hu/index.php/recipes/1820) ettünk. Isteni volt!
Este ismét ide tértünk vissza, mert Happy Hour volt, és pattogatott kukoricát kaptunk a sör mellé. Aztán Yak sajttal megszórt chowmain-t rendeltünk (sült tészta). Volt ott még két amerikai nő – akik ugyanúgy a Happy Hour sört használták ki, – s elkezdtek prédikálni nekünk, hogy miért nem a szálláson vacsorázunk? Hiszen azért olyan olcsó a szoba, mert a pénzt a kajával keresik a szállásadók. Én erre elmagyaráztam neki, hogy ez a szállás semmivel nem jobb mint Tukuche-ban, sőt transzport szempontjából 1500 m-rel magasabban is fekszik, az árak itt mégis magasabbak, ezen kívűl van bőven vendég itt Tatopaniban, mert a busszal elegen jönnek idáig. Akkor miért ne támogathatnék egy özvegy embert a két iskolás lányával? Áramszünet volt ekkor is, és biztonság kedvéért volt nálunk egy pici bányászlámpa. A férfi tök sötétben főzte a tésztánkat (a földön keverve), mert más világítási eszköze nem volt. Felajánlottam neki a lámpánkat de elutasította. Ezalatt a lánya elszaladt, és 5 perc múlva két kis gyertyával jelent meg, amiket meggyújtott az asztalunkon. Nagyon finom volt a vacsora, főleg az olvadt yak-sajt rajta.
A szálláson rettentő mérgesen néztek ránk, állandóan kérdezgették, hogy mit akarunk vacsorázni, de mondtuk, hogy nem vagyunk éhesek. Csak a reggelit rendeltük meg.
Mint minden estére a hegyekben, a havas hegycsúcsok körül már vastag felhőréteg gyülemlett össze. Tudtuk, hogy a másnapi szakasz lesz a legkeményebb, és nem akartuk, hogy pont essen az eső. Kérdeztük a „szakácsunkat“, nevetve csóválta meg a fejét, és mondta, hogy biztos nem lesz eső. Hát reméljük…
