Deutsch – Magyar
Die Maschine landete am frühen Abend in Havanna. Dort war es für mich ungewohnt heiß und ich war den ersten Abend überhaupt nicht zu gebrauchen. Ich habe ein Zimmer im Hotel Gran Caribe Plaza im Herzen Havannas gebucht. Das Gebäude und die Lage einfach toll, das Frühstück auf der Dachterasse super. Das Zimmer war aber dunkel, die Klima ließ etwas zu wünschen übrig und ein ordentliches Fenster gab es auch nicht. Man sollte sich nicht vom Äußeren des Hotels nicht täuschen lassen, wenn man sich auf 2-3 Sterne einstellt, ist es in Ordnung. Ein kurzer Spaziergang noch am Abend, aber dann ab ins Bett.
Der erste richtiger Tag in Havanna war der 1. Mai und für mich mal Grund an einer sozialistischen Maikundgebung teilzunehmen. Also früh aufstehen und los ging es zum Plaza de la Revolucion. Wie es sich herausstellte, der richtige Start war schon um 6 Uhr früh und so ging gerade die letzte 1 Stunde los. Die Stimmung war euphorisch, es hatte nahezu Volksfestcharakter und wir ließen uns gern mitreißen. Im Anschluss kamen dann die LKW’s mit den Aufräumarbeitern und wir zogen weiter zur Eisdiele Coppelia.
Dann ging es vorbei an der amerikanischen Botschaft an der Küste entlang (Malecón) zurück ins Zentrum. Irgendwann abends fing es an zu regnen. Als es etwas nachließ, war die Aufgabe etwas essbares in der Altstadt zu finden. Schlechteren Service hatte ich noch nie erlebt, wie an diesem Abend. Mein Essen kam eine halbe Stunde später und dann wurde mir noch der Tisch unter der Nase weggezogen, damit andere Gäste Platz nehmen konnten. Erste Begegnung mit den Preisen: alles wie in Europa.
Dann kam der Tag die Auftakt der Rundreise. Wir hatten vereinbart, dass der Wagen uns im Hotel Plaza in der Stadt übergeben wird und auch alle Unterlagen im Hotel vorliegen. Nach mehrere Telefonaten klappte es endlich mit den Unterlagen und mit dem Auto. So fuhren wir erstmal ins Randgebiet von Havanna – schöne Villenartige Gebäuden. Hier stand das Hotel, wo wir eine Nacht verbringen wollten. Ich dachte mich trifft der Schlag, als ich entdeckte, dass die meisten Gäste reiche Kubaner waren, die ihr Geld im benachbarten Shoppingcentrum für Adidas, Nike und anderen Markenläden ausgegeben haben – ich dachte man will mich verarschen, ich bin gar nicht auf Kuba, hier sah alles europäisch aus!
Völlig entnervt starteten wir einen letzten Versuch, den Tag zu retten – Salsakurs. Der klappte und die Lehrerin feuerte uns auch bei über 30°C immer wieder von neuem an. Am nächsten Tag starteten wir dann mit dem Mietwagen unsere Rundreise, um Land und Leute besser kennenzulernen.
________________________________________________________________________________
Endstation – Havanna: Den letzten Tag ging es nochmal nach Havanna zurück, diesmal verlief der Transfer problemlos und wir wurden direkt vorm Hotel Plaza abgesetzt. Beim Stadtbummeln geschah etwas merkwürdiges. Auf dem Flug nach Havanna hatte ich eine Frau kennengelernt, die neben mir saß und 4 Wochen in Kuba verbringen wollte. Wie es der Zufall so wollte, war sie auch mit im Hotel Plaza die ersten Tage untergebracht. Und genau diese Frau traf ich 2,5 Wochen später wieder. Ihr Fazit: Ihr Geld für die 4 Wochen war alle, sie hatte das Rückflugticket umgetauscht und war von der Abzocke genervt und wollte weg. Tja, und alleine ist natürlich alles nochmal so teuer, mehrere Leute können wenigstens den Preis für den Mietwagen oder Hotelzimmer teilen. Ich nutzte den letzten Tag in Havanna noch einmal, um einen genaueren Blick auf die Leute zu werfen und machte viele schöne Bilder von den Einheimischen, bevor es dann wieder Richtung Paris / Frankfurt ging.
A gépünk kora este érkezett Havannába. Nagyon meleg és fülledt volt a levegő. Egy taxival a lefoglalt szállodába vitettük magunkat (Kubán nem létezik más reptéri transzfer sajnos), a Gran Caribe Plaza Hotelba. Pont Havanna központjában van, a legjobb helyen, minden fontos látnivalót el lehet érni gyalog. Az épület kívülről és belülről nagyon szép volt. A szobák minősége ellenben még a Hostelét sem ütötte meg, nemhogy a 3 csillagot – de ez nem gond, erre felkészül az ember. A gond csak az, hogy a szobaárak egy szálloda nívóján voltak.
Este még sétáltunk egyet a kivilágított Havannában, aztán az ágyba zuhantunk, mert az időeltolódás és a hosszú repülőút megviselt bennünket.
Éljen május 1-e! Direkt úgy foglaltam a repjegyet, hogy még egyszer megélhessek egy igazi szocialista majálist. Így már 7-kor reggeliztünk a napsütötte tetőteraszon, aztán elindultunk a Plaza de la Revolucion felé (A Forradalom terére). Havanna belvárosa teljesen kihalt volt. Csak biciklis riksások kérdezgettek úton-útfélen, hogy elvihetnek-e? Mi sétáltunk inkább. Az épületek nagyon szépek voltak mindenfelé, de mindegyik iszonyatos leromlott állapotban. Nagyon nagy kár. Útközben nyugtalanítóan sok ember jött felénk – mindegyik valamilyen fajta egyenruhában, egyen-pólóban, transzparensekkel. Hát igen, később megtudtuk, hogy az egész már reggel 6-kor megkezdődött, és már pont csak az utolsó 1 órát tudtuk megnézni amikor megérkeztünk. De ez is őrület volt! Az emberek ünnepeltek, kiabáltak, nevettek. Mindig azt akarták, hogy lefilmezzük ill. lefényképezzük őket. A zene és az éppen felvonuló cégek, egyesületek bemutatása teljesen ismerős volt. Àllandóan motiváló mondatokat kiabáltak a mikrofonba : Viva la revolucion, viva Cuba libre, viva Fidel! (Èljen a forradalom, éljen a szabad Kuba, éljen Fidel!)
Mikor vége lett, elszállingózott a tömeg és jöttek a teherautók a sok eldobált transzparenst és zászlót eltakarítani. Ott volt Raul Castro is, láttuk a főtribünön.
Aztán mi is tovább sétáltunk, a Malecón, a tengerparti sétány felé, útközben pedig ettünk egy méregdrága, nem olyan jó fagyit a híres Coppelia fagyizóban (20 perc sorban állás után).
A parton mentünk végig. Az amerikai követség elött megálltunk nézni a tengert – a sok rendőr egyike azonnal ránk fütyült, hogy ne álljunk meg, hanem menjünk tovább.
Mire visszaértünk a sétánkból (a nyakunk leégve) elkezdett esni az eső. Aludtunk egyet és mikor kicsit elállt, elindultunk valami ételt keresni. Az óvárosban sok lehetőség van, mindenhol játszik egy zenekar – de az árak! Mintha valami európai nagyvárosban lennénk. Ehhez képest a minőség és a mennyiség abszolút el volt hanyagolva. Ráadásul ahol benn ültünk, már szinte tele volt az étterem, amikör jött egy csapat még. Szó nélkül a kajával együtt kihúzták előlünk az asztalt, hogy összetolják két másikkal, és mondták, hogy üljünk át ahhoz a másik társasághoz. Lényeg, hogy jöjjön a vendég és dőljön a pénz – a híres kubai kedvességből és vendégszeretetből itt nem vettünk észre semmit.
Aztán eljött a nap, hogy átvegyük a bérelt autót a körutunkra. Hát ez nem volt valami egyszerű. Több telefonálgatásba, újabb biztosítás megkötésébe és sok idegességünkbe került, mire végre a kocsiban ülve elhagyhattuk Havanna belvárosát és a tényleg szép villákkal teli külvárosi szállodasor egyikében kötöttünk ki. A tengerpart egy betonfallal volt elválasztva, a medence szintúgy csak egy egyszerű betonfal volt. Aztán sétálgattunk egyet és megállapítottuk, hogy létezik egy modernebb rész egy hatalamas, nagy, szép medencével – mint kiderült, ez a kubaiak része volt. Teli márkás termékeket áruló boltokkal. El sem hittem, hogy a szocialista Kubában vagyok!
Hogy megmentsük a napot, részt vettünk egy salsa-tanfolyamon. A csaj annyira energikus volt, hogy még mindig a fülünkben cseng a megadott ritmus: un dos tres y un dos tres…
Másnap aztán reményekkel teli – hogy végre látunk valamit az igazi Kubából – indultunk neki az egy hetes körútunknak. Ennek a leírását a következő fejezetben találjátok.
________________________________________________________________________________
Végállomás – Havanna: A nyaralás utolsó napját ismét Havannában töltöttük, a kifizetett transzfer a Jibacoa szállodából közvetlenül a Gran Caribe Plaza-nál tett le minket. Meglátogattuk a szivargyárat és vettünk egy kis kóstolót ajándékba – de nem a szivargyárban mert ott drága volt, hanem az utcán más szivarboltokban. A kínai negyedben semmi kínais nem volt a nagy kőkapun kívül, ami a kínai negyed kezdetét hirdette. A napot fényképezéssel töltöttük.
A Kubában eltöltött napokat és megélteket egy találkozás tette igazán viccessé illetve ironikussá. A repülőn Havannában egy német középkorú hölgy ült mellettünk. Vele osztottuk meg a taxit, ő is a Gran Caribe Plazaban lakott. Másnap reggelinél beszélgettünk a terveinkről. Ő már beutazta hátizsákkal egész Ázsiát, most Kuba volt soron, itt is tömegközlekedési eszközökkel akart 2 hónapig úton lenni. Úgy történt, hogy az utolsó napunkon újra összefutottunk vele, nagy csodálkozva, hogy még Havannában van. Erre elmesélte az ő megélt kalandjait, hogy semmilyen buszra nem lehet jegyet kapni, mindenhol átverték, mindenhol dupla árat kértek, és két hét alatt elköltötte a majd két hónapra szánt összeget. Kubában egyszerűen nem lehet Backpacker-ként hátizsákkal individuálisan utazgatni!!! Már töröltette az eredeti jegyét és két nap múlva ő is repülni fog vissza Németországba…
Ez valahogy megnyugtatott minket, hogy mégsem bennünk van a hiba, ez az ország más mint ahogy elképzeli az ember!
Másnap egy Lada-Taxival (ezek az olcsóbbak) kivitettük magunkat a reptérre, és az ország elhagyását engedélyező illeték kifizetése után fellélegezve szálltunk be a gépbe Párizs és Frankfurt felé.
